USE unused interjú

Ez a 200. bejegyzésem, és ahogy tegnap ígértem, egy különleges anyaggal jelentkezem. Nemrég a USE unused tervezőcsapattal készítettem interjút saját tapasztalataikról és a hazai divattervezés mikéntjeiről, kezdve az oktatástól, a szabás-varráson át, az üzleti részéig. Az interjú szép hosszúra sikerült, remélem érdekesnek és hasznosnak találjátok. A végén pedig találtok pár képet, melyeket a USE műhelyében készítettem.

Kredigra: Kezdjük az oktatással. Hogyan áll hazánk a divattervező képzéssel?
Tóth András: Ha belegondolsz, nagyon sok helyen lehet tanulni divattervezést itthon. Magyarországon, nagyon sok képzés van. És ebből jó pár elég színvonalas is, ahhoz képest, hogy mondjuk az országnak hány tervezőre van szüksége. Jelenleg szerintem túlképzés van a szakmában, túl sok tervező végez évente. Nincs itthon akkora piac, hogy ennyi embert eltartson. Ezért ugye nagy a harc, hogy valaki fennmaradjon a hazai piacon, meg tudjon élni belőle.
K: Mivel a divattervezők többsége külföldre is értékesít, a nyelvtudás mindenképp kell. Segít ebben az iskola?
András: Minimum angolul tudni kell. De az iskolában legfeljebb fakultatívan van nyelvoktatás, sőt inkább nyelvtanfolyam szinten, mert külön fizetni kellett érte. Kötelező nyelvoktatás nem volt az egyetemen. Én csak az általánosban tanultam angolt, és voltaképp annyiból élek a mai napig, mert utána ugye sokszor voltam külföldön, sokszor voltam belekényszerülve, hogy használjam, és végül is így lehet legjobban megtanulni egy nyelvet. De ha valaki tudja, hogy külföldre akar értékesíteni, abban azért magától felmerül az igény, hogy nyelvet kell tanulnia.
K: A szabás-varrás mennyire sajátítható el a képzés alatt?
Godena-Juhász Attila: Ahogy változott az oktatási rendszer, változott ennek az elsajátítása is. Most már voltaképp nincs idő ebben elmélyülni, ebben a hároméves képzési formában ezt a szakmát nem lehet olyan alaposan megtanulni. Főleg, hogy ebből a háromból egy év alapozó képzés. Szóval a szabás-varrásra már nagyon kevés idő marad.
András: Nekünk hosszabb is volt a képzés, és nagyon sok műhelyóra volt, ami mostanság picit a háttérbe szorult.
K: De mennyire kell tudnia szabni és varrni egy frissen végzett divattervezőnek?
András: Én azt szoktam mondani, bár ez már egyre kevésbé van így a divatban, de az embernek legalább elvi síkon mindent tudnia kell. Főleg, mert kerülhetsz olyan szituációba, hogy mondjuk nem te varrod meg a ruhákat, hanem kiadod egy varrónőnek, de azt mondja a varrónő, hogy ezt nem lehet megcsinálni. És ha te nem tudod, hogy hogyan kell megcsinálni, akkor kénytelen vagy rátámaszkodni. De ha tudod a szakmát legalább elvi síkon, akkor el tudod neki magyarázni, hogy de, meg lehet csinálni, csak nem így, hanem úgy.
K: És nálatok hogy megy ez? A szabást ill. a modellezést is magatok csináljátok, vagy arra külön ember van?
András: Nálunk ezt Attila csinálja.
Attila: De van úgy, hogy valaki besegít. Van most egy modellező, aki a szériázást végzi és az én kezem alá dolgozik.
András: De ha például nem Attila csinálná a modellezést, akkor a USE nem olyan lenne mint amilyen. Nagy hangsúly van azon, hogy a szabásminták innovatívak legyenek, modernek legyenek. Ezért Attila nagyon fontos része ennek az egésznek.
K: A divatrajzkészítés mennyire fontos tényező?
András: Nem képzőművészek a divattervezők, a rajznak egy funkciót kell betöltenie. Hogy a modellező a terv alapján kitalálja, milyen a ruha és el tudja készíteni a szabásmintát. A rajz az információátadás miatt fontos. De például néhány cégnél, mint például a Je Suis Belle, a cég arculatában a kézi grafika is benne van, tehát ha valaki jól rajzol, azt még előnyére is tudja fordítani a cég kommunikációjában. És sokszor egyébként nincs is idő rá, hogy az ember szép kidolgozott rajzokat készítsen, mert csak leskicceli, ami ott és akkor eszébe jutott, hogy ne felejtse el. Annyiból viszont fontos az iskolában, hogy az ember jól tudjon rajzolni, mert nagyon sokáig ez lesz az egyetlen kommunikációs eszköze.
K: Mennyi tankönyv van a divattervezéshez?
András: Voltaképp csak egyféle tankönyv van, ami a modellezés alapjait tanítja meg. És ennyi.
Attila: Sokkal inkább a blogokat kell látogatni, internetes fórumokat és oldalakat érdemes böngészni.
András: De tervezéshez nem is lehet nagyon tankönyvet csinálni, ez nem egy olyan szakma. Mert a kollekciótervezés egy részét el lehet mondani, de onnantól kezdve mindenkinek magán múlik.
K: Az iskolai tanulmányok alatt a tandíjon kívül (amennyiben kell fizetni tandíjat), mennyi az úgymond „gyakorlási költség?”
András: Ez leginkább rajtad múlik, de mondhatni sok. Ez egy költséges szakma. Én soha nem várom el a diákjaimtól, hogy ha csipkét használnak akkor Solstiss csipke legyen, melynek 30-40.000 Ft métere. Igazából a diákon múlik, hogy mennyit költ rá, de azért van egy minimum, ami alatt nem lehet megúszni egy feladatot. Átlagban egy-egy feladatra 20-30.000 forintot ráköltenek. De a probléma igazából ott van, hogy lediplomázol, és nincs egy géped, amivel el tudnál kezdeni dolgozni. Többféle gép kell, és ezek nagyon költségesek. És ugye egy hely is kell, ahol dolgozol.
K: Az iskola segít valahogyan külföldi gyakorlatra jutni?
András: Az Iparművészetin van Erasmus, de mondjuk ez kicsit rizikós is, mert kerülhetsz olyan iskolába, ahol nagyon jól fejlődsz, de kerülhetsz olyanba is, ahol más szinten állnak a diákok, mint te. A Kreának nem nagyon vannak ilyen külföldi kapcsolatai. Igazából azt lehet megfigyelni, hogy ha valaki külföldre akar menni, akkor vagy gimnázium után külföldre költözik, vagy itthon elvégez egy sulit, és azután kimegy külföldre szerencsét próbálni.
K: Tudtok egy példát mondani arra, hogy miben más az oktatás külföldön?
András: Mondjuk Párizsban egy iskolába két évig jársz, ahol megtanulod a szakmai alapokat, de tényleg annyira alap dolgokat, mint a rajzolás, vagy varrás háztartási varrógéppel. És utána van három éved, amelyet gyakornokként töltesz egy divatháznál vagy cégnél, és voltaképp a szakmát ott tanulod meg. Ezt itthon sajnos nem nagyon lehet megvalósítani, mert nincs olyan cég, ahova az ember elmehetne tanulni három évre.
K: Ti fogadtok gyakornokokat?
András: Persze, mi nagyon sokszor fogadunk gyakornokokat, főleg a Kreából és az Iparról. És nagyon kellemes tapasztalataink vannak, nagyon jó gyakornokok szoktak ide kerülni.
K: Milyen időtartamra jönnek a gyakornokok?
András: Ez nagyon változó, de általában nyáron jönnek. Minden iskolában van kötelező két hét gyakorlat. De volt olyan gyakornokunk, aki fél évig heti pár napos rendszerességgel jött.
K: Milyen alternatívái vannak ma egy frissen végzett tervezőnek?
András: Van egy tendencia, amit meg lehet figyelni, hogy ha valaki elvégzi a képzést, akkor alakít egy márkát, vagy a saját nevén vagy valami fantázianéven, és utána elkezdi ezt építeni. Ezen kívül van kismillió olyan kicsi magyar cég, aki sokkal kommerszebb szegmensét fedi le a divatnak itthon. Ezek gyakran olyan cégek, amelyek külföldi névvel kommunikálnak, de magyar cégek. És ezeknél a cégeknél szokott lenni tervezői állás.
K: Vajon napjainkban miért nincs olyan sok butik, ahol a tervező, mondjuk bizományba beadhatja a ruháit, és a bolt értékesíti azokat?
András: Erre van hazai kezdeményezés, mint a Mono vagy a Látomás. A bizományi értékesítés hosszútávon nem éri meg senkinek, de a legtöbb bolt valóban így kezdi. De pár szezon után az ember már nem bizományba értékesít, hanem megrendelésként csinálja. Sajnos azonban amiért elúsznak ezek a boltok, hogy egy friss felmérés szerint a magyarok 72%-a nem vásárol magyar tervezőtől, és ez egy nagyon szomorú arány. Tehát azért nincs sok ilyen concept store, mert nem nagyon élnének meg.
K: Mitől lesz sikeres hazánkban egy divattervező?
András: Nos ez egy jó kérdés! Azért én remélem, hogy a tehetség miatt is. (nevet) De nem feltétlenül mindig ezen múlik. A 21. században az már elengedhetetlen, hogy az embernek valamilyen szinten üzletileg is legyen hozzá affinitása vagy rálátása a dolgokra. A másik oldal meg ugye az, hogy mennyire jó a termék, amit előállítasz.
K: És ti az üzleti részét is magatok csináljátok, vagy van erre külön ember?
András: Nincs, az elejétől kezdve mi ügyelünk az üzleti részre is. Mindig voltak olyan időszakok, amikor akadt egy-egy ember, aki besegített, például a külföldi értékesítésbe.
K: Az üzleti részt is oktatják az iskolában?
András: Amikor mi végeztünk az Iparművészeti Egyetemen, az még pont egy vízválasztó volt ilyen szempontból. Nem mondanám, hogy most oly nagy hangsúlyt fektetnek erre a részére a szakmának, de azért már nagyobbat, mint amikor mi végeztünk. A Kreában, ahol én és Attila tanítunk, próbáljuk ezt a szemléletet átadni, hogy ez már nem csak arról szól, hogy az ember l’art pour lart ruhákat tervez. Nem erről szól már a divat, hanem szezonról-szezonra, a szezon előtt egy évvel kész kell lennie a kollekciónak. Ennek a periodikusságát, ezt a mókuskereket az ember vagy felvállalja, vagy nem. De ha nem, ugye akkor nem tudsz lépést tartani az egésszel.
K: Mégis a nemzetközi „szokásokkal” ellentétben, ti az adott szezon előtt mutatjátok be a kollekciótokat, szóval tavasszal a tavasz-nyári kollekciót. Azonban a divatheteken az év elején már a 2011-2012 ősz-téli kollekciók mennek. Miért van ez az eltérés?
András: Ez a rendszer úgy néz ki külföldön, hogy amit most bemutatnak, az szeptembertől lesz kapható a boltokban. Ennyivel előre mutatsz be egy kollekciót ahhoz, hogy utána a buyereknek legyen elég idejük arra, hogy leadják a megrendeléseket, te megrendeld az alapanyagokat hozzá, legyártsd a ruhákat, kiszállítsd a boltoknak. És mire ez megvan, már ott is vagyunk augusztus végén. Tehát azért van, hogy fél-háromnegyed évvel előre bemutatják a kollekciót, mert ennyi átfutása kell hogy legyen, mire az ember teljesíti a megrendeléseket. De itt Magyarországon semmi értelme ennyivel előre bemutatni, mert nincsenek buyerek, nincsenek viszonteladók. Ezért Magyarország más ilyen tekintetben, itt mindig az aktuális kollekciót mutatjuk be, de gyakran eközben már készen van a következő, amit viszont külföldön bemutatunk.
K: Mekkora a konkurálás a hazai tervezők között?
András: Szerencsére a mai tervezők már nem fújnak egymásra, mint a régebbiek. Észrevették és elkezdték használni azt, hogy egy szekeret tolunk, egy szakmában dolgozunk. Nem vagyunk olyan szinten egymásnak konkurenciái, mint mondjuk a H&M és a Zara, mert mindenki más stílusban dolgozik, és mindenkinek picit más a vevőköre.
K: Mi a legnagyobb akadály a pályán?
András: A cash-flow, tehát az a tőke, ami folyamatosan rendelkezésre áll és lehet folyamatosan forgatni. Mert ugye egy ilyen céghez nagyon sok pénz kell, hogy felfuttasd. A másik hatalmas akadály, hogy nincs itthon ipar. A nyersanyagot nem lehet Magyarországon beszerezni. Nincsen textilipar, nincsenek hazai gyártók. A hazai nagykerekben ázsiai anyagokat lehet kapni nagyon rossz minőségben. A háttéripar hiánya nagyon nagy probléma, mindent külföldről kell beszerezni.
K: Mit lehetne tenni, hogy a divattervezés elismertebb szakma legyen hazánkban?
András: A divat nem tartozik a kultúrához Magyarországon, ezért nem adhatnak támogatást divattervezőknek. Ha államilag elismernék azt, hogy a divat a kultúra része, akkor ez lesz az első lépés afelé, hogy támogatásokat lehessen rá adni, hogy megbecsült szakma legyen. Szóval az kellene, hogy állami létjogosultsága legyen a szakmának.